2017. október 18.   Mai névnapok: Lukács
Projektek

Kiemelt projektek 2017


Gift of life -Adj életet program

Hajléktalanok étkezési támogatása és főzés januárban

Könyvet minden iskolába program

Határon túli és magyarországi rászoruló gyerekek táboroztatása 30 fő

2016/17 évi projektek

Hajléktalanok étkezési támogatása
Könyv adomány a Csillag börtön könyvtárának
Gift of life program folytatása
Klubalapítás Csólyospáloson,RC Danubia
"Fentről annyira más" fotóalbum kiadása
"Rotary akadémia" kézikönyv írása és szerkesztése

2014 évi projektek

Hajléktalanok étkeztetése a Ferences rend konyháján

Hagyományainkhoz híven a Karácsonyi vacsoránkon most is összegyűjtöttünk 270.000 Ft-t és ezt átadtuk a Ferences rendieknek. Ebben az évben azonban nemcsak pénzt adtunk,hanem elmentünk a helyszínre és három alkalommal ,meg is főztük és kiosztottuk az ételt.


Gyermekklinika utógondozó felújítása 1 MFt adományból.

A klinikával történt egyeztetés alapján felújítottunk egy utógondozó szobát az ápolószemélyzet és a kis betegek nagy örömére.
Hidegburkolatot kaptak a falak,festés,mázolást követően az RC Miskolc tagjai gyermekrajzokkal színesítették a szoba szabad falfelületeit.



4.500.000 Ft értékű ápolási ágyak az új klinikának

Az RC Fulda segítségével ápolási ágyakat hoztunk be az új klinikai tömbbe. A használt ágyak a mi orvosi ellátásunkban igen korszerűnek számítanak, ezért is fogadta örömmel a klinika a felajánlott segítséget.


Árvízkárosultak megsegítése Szerbiában

Klubunk a sombori Rotary Klub felhívására 1.000.000 Ft-al csatlakozott a szerbiai árvízkárosultak megsegítését célzó projekthez. Végül úgy alakult,hogy mi lettünk a projekt szervezői és az összegyűlt 2.000.000 Ft-t mi adtuk át a szerbiai Jamena köszég lakóinak

Gift of Life

A 2011-es évben szponzoraink segítségével kiemelten, közel 2 millió Ft értékű támogatással részesítettük a borsodi árvízkárosultakat. A 2012-es évben a Gift of Life („Adjunk életet ajándékba”) nemzetközi programhoz kívánunk továbbra is csatlakozni, mely során a szegedi klinika gyermek szívsebészei közreműködésével, klubunk a határon túli szívbetegséggel született gyermekek életmentő műtéteit finanszírozná.

Tapintható Szeged

2012-es évben Szegeden „Tapintható Láthatatlan” elnevezésű, vakok és gyengénlátók tájékozódását segítő domborművet kívánunk elhelyezni. A mű célja, hogy Szeged jellegzetes nevezetességeit vak és csökkentlátó embertársaink is megismerhessék, segítsük tájékozódásukat és megélhető élményt szerezhessenek városunkról. A dombormű egyben az odafigyelést, önzetlenséget is szimbolizálja.

Szent-Györgyi Albert ösztöndíj

Klubunk fontos feladatának tartja, hogy az anyagilag vagy szociálisan nem megfelelő háttérrel rendelkező tehetséges diákok is élhessenek ugyanazokkal a lehetőségekkel, mind a tanulmányaik, mind pedig az életük más területén, mint hasonló korú, tehetősebb társaik. E nemes cél érdekében évente négy egyetemi hallgatót és nyolc középiskolást támogatunk a Szent-Györgyi Albert ösztöndíjjal.

Kishomoki táboroztatás

Immár hagyománnyá váltan 2000 óta minden év nyarán megrendezésre kerül az egy hetes kishomoki tábor, mely 30 hátrányos helyzetű gyermeknek kínál lehetőséget arra, hogy esetleges nehezebb életkörülményeiket elfeledve, új élményekkel, baráti kapcsolatokkal gazdagodjon.

2010-2011

40 nehéz helyzetben lévő (20 magyar, 10 román, 10 vajdasági) általános iskolás gyermek részére biztosítottunk egy hetes üdültetést Kishomokon, Sztanó János, Zádori János, Vass Évike közreműködésével, összesen 2,4 MFt. értékben.
Észak-Magyarországi árvízkárosultakat segítettünk Bozsó Miklós, Lamper László, Benyik György közreműködésével (hűtőgépek, mosógépek, gáztűzhelyek, TV-k, lakberendezések, ruhák szállítása 2 alkalommal) összesen 2,2 MFt. értékben.
Az Észak-Magyarországi árvízkárosultak mentésén dolgozó rendőrök gyermekeinek táboroztatásához nyújtottunk segítséget 250 eFt. értékben Varga Péter támogatásával
József Attila Általános Iskola akadálymentesítéséhez járultunk hozzá Szegeden 1,5 MFt. tervezési díj értékben amelynek teljes megvalósulási összege 37 MFt. volt.
A nemzetközi „Gift of Life” program keretében 500 eFt.-al támogattuk (amelyhez 500 eFt-ot adományozott a Magyar District és ugyanennyit a Rotary International) a határon túl élő magyar gyermekek szívműtétének költségeit
100 eFt. támogatást fizettünk az RC Orosháza árvízkárosultak segítésére kezdeményezett gyűjtési akciójához
1.000 USD-t adományoztunk a Rotary International Polio+ programjához, a gyermekbénulás elleni védőoltás program keretében
1 MFt. értékben (pénz adományok, ruhák, lakberendezési tárgyak, betegellátási eszközök, háztartási gépek, bútorok, stb.) támogattuk a halmozottan hátrányos helyzetű szőregi Gemma Szociális Szolgáltató Központ és Fejlesztési Iskolát
A „Jobb velünk a világ” országos mozgalom keretében halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére szervezett szegedi jótékonysági koncertre 30 gyermeket vittünk el a színházba, előtte vendégül látva őket a Port Royal étteremben, összesen 150 eFt. értékben
A Karácsonyi vacsoraesten összegyűlt adományt (260 eFt.) átadtuk a Ferences Rendháznak, akik a szegedi hontalanok étkeztetésére fordították azt
A Szent-Györgyi Albert ösztöndíj keretében 8 középiskolás és 4 felsőoktatási intézményben tanuló kiemelkedő teljesítményű, de hátrányos helyzetű diákot támogattunk összesen 800 eFt. értékben
100 eFt. támogatást adtunk egy halmozottan hátrányos helyzetű Budapesten tanuló egyetemi hallgatónak
Folytattuk a 2007-ben megkezdett csángó program kosteleki Magyar Közösségi Ház beruházásának munkálatait, újabb objektumokat adtunk át közel 6 MFt. értékben
100 eFt. értékben támogattuk a Szegedi Gyermekklinika Kardiológiai Osztályát egy betegőrző monitor vásárlásával
5 MFt. értékben adományoztunk használt, de korszerű kórházi ágyakat és éjjeli szekrényeket a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Centrumának
800 eFt. értékben támogattuk a Rotary cserediák programban Szegeden tartózkodó külföldi diákokat (zsebpénzhez-, kirándulásokhoz és más közösségi programokhoz való pénzügyi támogatásban)
200 eFt-al támogattuk a horgosi néptánc csoport működési költségvetését
A csanyteleki óvoda támogatása 50 e Ft. értékben Lamper Laci jóvoltából
2011. december 14.-én, a hagyományos karácsonyi vacsorán klubtársaink 229eFt-ot adtak össze, amelyet másnap délután átadtunk a Ferences rendnek. Ők a támogatásunkat a hajléktalanok karácsony esti vacsorájára és ajándékozására fordítják.

2009-2010

Sajnos az utóbbi évtizedben, rendszeresen kellett számolnunk, a hazánkat sújtó árvizekkel, amelyek komoly károkat okoztak az országnak, a szűkebb régiónak, az adott településnek és ezen belül pedig gyermekes családoknak, idős embereknek, amelyek mindig anyagi és pszichés tragédiákkal járnak. Klubunk rendszeresen segített, a sokszor tőlünk sok száz kilométer távolban élő károsult embereken, műszaki cikkek, élelem, ruházat odaszállításával A 2010/11 évben a különösen súlyos felső-magyarországi árvízzel sújtott Felsőzsolcán 2 ütemben jelentős értékben, új háztartási gépek helyszínre szállításával segítettük a károsult családokat

2008-2009

- Kishomoki gyermektábor 600.000 Ft
- SZTE Kémiai Intézet támogatása 1.870.000 Ft (Farkas András és Hajdú László által)
- SZTE Belgyógyászat Haematológiai Osztály támogatása 1.220.000 Ft (Farkas András és
Hajdú László által)
- SZTE Belgyógyászati Haematológiai Osztály támogatása monitorral 1.120.000 Ft
- Szent Imre Kollégium támogatása 400.000 Ft
- Szatymazi Mozgáskorlátozottak Egyesületének támogatása 50.000 Ft (képviselő Gera Anna)
- Back Bernát kápolnánál faültetés 50.000 Ft
- Akadálymentesítési programunk befejezése a TABÁN Iskolánál (korábban finanszíroztuk)
- Jobb velünk a világ programon való részvétel 500.000 Ft
- Cipősdoboz akció 600.000 Ft
- Ferencesek támogatása 200.000 Ft
- Szent-Györgyi Albert Ösztöndíj átadása 400.000 Ft
- Külsőrekecsin támogatása 1.000.000 Ft
- Tóth Károly támogatása 100.000 Ft
- Kanyó Zsombor támogatása 50.000 Ft
- Back Bernát kápolna előtetejének renoválása 350.000 Ft
- Polio Plus támogatása 340.000 Ft
- Back Bernát kápolnánál padok elhelyezése 50.000 Ft
- Öt számítógép ajándékozása az újszentiváni iskolának 250.000 Ft
- Hét számítógép ajándékozása a Csángó-Magyar Szövetségnek 350.000 Ft
- Kósteleki házvétel 2.300.000 Ft
- Orosházán Szent-Györgyi Albert szobor állítás támogatása 100.000 Ft
- Külsőrekecsini machin grand-ben való részvétel 200.000 Ft
- Szatymazi Mozgássérültek Egyesülete részére kisbusz vásárlása 800.000 Ft
- Süketnémák színházi látogatásának támogatása 50.000 Ft
- Kósteleki Magyarok Házának felújítása 1.000.000 Ft
- Gera Anna támogatása 77.000 Ft
- Szent-Györgyi Ösztöndíj átadása 450.000 Ft

2007-2008

Céljaink közt első helyen szerepelt az előző években elindított és több évesre tervezett nagy projektjeink tovább vitele. Elsősorban ezekre koncentráltunk, de a forrás szerzés sikeressége lehetővé tette a terven felüli támogatást és új akciók felvállalását is. Támogatásaink az alábbiak szerint alakultak:


Terv /mFt/ Tény /mFt/
Bevételek 7,5 12,707
Tagdíj 2 2
Rotary bál 3,5 5
Juniális 2 2,8
Eseti tagi befizetések 0 0,907
Természetbeni támogatás 0 2
Támogatások 7,5 11,687
Akadálymentesítés 2 2
Szent-Györgyi ösztöndíj 1 0,8
Csángó iskola támogatása 1 2
Számítástechnikai eszközök csángó iskoláknak 0 2
TMB 0,3 0,3
Kishomoki tábor 0 1,2
Befizetés a Kormányzóságnak 1,6 1,6
Szent Imre kollégium ösztöndíj 0,4
Eseti akciók 1,6 1,387
Mozgássérült gyermek őssejt kezelése 0 0,21
Ferencesek hajléktalan programja 0 0,192
RC Kiskunhalas 0 0,1
Ki tud többet Szent-Györgyiről vetélkedő jutalmazás 0 0,1
Holtmarosi Református Egyház 0 0,05
Szentegyházi iskola énekkara 0 0,05
Mocsári ciprus 0 0,05
RC Újvidék 0 0,025
Tarján Római Katolikus Egyház gyermek program 0 0,03
Iványi Gábor kick-boksz 0 0,08
Bartók Néptáncegyüttes 0 0,5

2006-2007

Csángó magyarok helyzetének javítása 1,25 M Ft.
Szívsebészet részére műszer vásárlás 800 ezer Ft.
Tabán iskola akadály mentesítése 2 MFt.
Szent Imre kollégium délvidéki gyerekeinek oktatása 510 ezer Ft.
Tehetséges középiskolás diákok és egyetemi hallgatók segítése 800 ezer Ft.
Mozgássérült gyermek gyógykezelése 250 ezer Ft.
Kisebb összegű egyéb eseti támogatások Kb. 300 ezerFt.
Kishomok 32 gyermek üdültetése Kb 1,1 MFt.

2005-2006

Gyermekklinika műtőjének támogatása: 2.100.000,- Ft.
Szent-Györgyi Albert Ösztöndíj 800.000,- Ft.
Kishomoki tábor 500.000,- Ft.
MOZART Projekt (Katolikus Rádió) 500.000,- Ft.
ÁGOTA Alapítvány támogatása 500.000,- Ft.
Kézdivásárhelyi Klub támogatása 450.000,- Ft.
TMB támogatása 350.000,- Ft.
Erdélybe gyermekruha adományok 250.000,- Ft.
Nagycsaládosok támogatása 110.000,- Ft.
Új Akropolisz Alapítvány támogatása 100.000,- Ft.
Mozgássérültek támogatása 80.000,- Ft.
Hajléktalanok étkeztetése (Ferencesek) 80.000,- Ft.
Összesen: 5.820.000,- Ft.

2004-2005

Tisza-Maros-Bega keretében átadásra került a gyermeksegélyezési projekt támogatására.
RC Zrenjaninnak 400 €, valamint a temesvári klubnak szintén 400 €.
Pavuk Péter 40 000 Ft értékű ajándékot ajánlott fel a Szászvárosi Gyermekotthonnak.
RC Cambridge-i klubbal közösen gyermekruhát gyűjtöttünk a Dévai árvaháznak.
A hátrányos iskolás gyerekek étkeztetését 1.000.000 Ft-tal támogattuk.
Szent-Györgyi Albert Ösztöndíj kifizetésére 900.000 Ft-ot használtunk fel.
Sikeresen valósítottuk meg klubunk életének legnagyobb projektjét: a Dóm akadálymentesítését. A bekerülési összeg közel 10.000.000 Ft volt.
Megrendeztük Lola Szent-Györgyi gyűjteményes képkiállítását.
Nagycsaládosok támogatása háztartási eszközökkel (mosógép, porszívó stb.).
50 000 Ft támogatást adtunk a magyarországi kastélyokról készülő könyv szerzőjének dr. Virág Zsoltnak.
40 000 Ft. támogatást adtunk a Szentegyházi Kórus részére.
Klubunk tagjai a délkelet ázsiai szökőár árváinak támogatására 670 000 Ft-t gyűjtöttek.
Ugyanerre a célra klubunk 200 000 Ft-tal támogatta a központi gyűjtést.

80 000 Ft-ot jutattunk Szt. Gellért szemináriumban tanuló 36 kispap karácsonyi ajándékára.
Vajdasági árvízkárosultaknak 1200 €-t adtunk át a Nagybecskerek Püspökön keresztül.
Idősotthon látogatása és támogatása 30.000 Ft-tal, valamint 1 db DVD lejátszóval.
A zsinagógában megtartott hangverseny eredménye 400 000 Ft volt. Ezt a pénzt a Zsidó
Öregek Házának ajánlottuk fel, és fizettük be a pénztárukban.

2003-2004

Egyik legkomolyabb és máig fenntartott vállalkozásunk a Szent-Györgyi Albert ösztöndíj létrehozása volt. Ennek keretében 8x5oooo Ft ösztöndíjat a középiskolás korú és 4x1ooooo Ft díjat az egyetemista korosztály tagjai között osztottunk ki és adományozunk azóta is. A kiválasztási szempontok között a legfontosabb a tehetséggondozás és a fiatalok szociális helyzete. A középiskolásokat az intézmények ajánlják, a felsőfokú képzésben pályázatot írunk ki és egy, a Klub és az SzTE vezetése által delegált bizottság választja ki a nyerteseket.
30 nehéz helyzetben lévő általános iskolás gyermek részére biztosítottunk egy féléven keresztül a teljes napközis ellátást
A Kézdivásárhelyi gyermektábor berendezését a klubtársaink adományaiból teremtettük elő és szállítottuk a helyszínre. Kovács Krisztián cége paplanokat és takarókat készített a gyermektábor és a szegedi Vakok Intézete projekt számára.
Sikeres pályázati támogatással Kikinda-n játszóteret építettünk. Ez a feladat háromoldalú kooperációban készült el és Havass Zoli szervező munkáját dícséri.
Miután egy előadás keretében megismerkedtünk az Ágota Alapítvány tiszteletre méltó munkásságával a tagok “hirtelen felindulásból” 75oooo Ft-ot adományoztak az Alapítvány nemes céljainak támogatására, amit a Klub kasszából 1 mFt-ra egészítettünk ki és adtunk át az Ágota Alapítványnak.
A karácsonyi vacsorán gyűjtött adományok összege 14oooo Ft volt. A pénzt az Alsóvárosi Ferenceseknek adtunk át akik azt a hontalanok étkeztetésére fordították.
A mozgássérültek bejutását megkönnyítő vállalkozásunk eredményeként feljárót építettünk az I. Posta mellett Hajdú Laci közreműködésével.
Fekete Szabolcs, a Rotaract 2oo2/2oo3 évi vezetője beszámolt arról, hogy az idén először – a Rotary tagok segítségével és támogatásával – önállón megszervezett karácsonyi forralt bor akciójuk kiválóan sikerült. 15o eFt tiszta bevétellel zárult a kampány, a pénzt jótékonysági célokra ajánlották fel.

2002-2003

- Kovács Krisztián a klub nevében ágyneműt és paplanokat adott át a Vakok Intézetének és a Waltner Károly Gyermekotthonnak
- Folytattuk a szegedi iskolás gyermekek étkeztetésének segítését. Mint legrégibb és
legfontosabb programunkra, idén is 1,5 millió Ft-ot költöttünk erre a célra.
- Mányi József vállalkozó 150,000.—Ft-os adományát 50,000.—Ft-tal kiegészítve, hozzájárultunk a három gyermekét egyedül nevelő Tóth Ilona házának villanyszerelési munkáihoz.
- A Waltner Károly Gyermekotthonnak 8 db méretre készített ágyat ajándékoztunk ágyneművel együtt, házhoz szállítva (köszönet Lamper Lászlónak).
- Ismét megszerveztük Kishomokon a nyári tábort, Sztanó János segítségével.
30 hátrányos helyzetű gyereket láttunk vendégül egy hétre. Az évzáró tábor részére
Tóth László közbenjárására 300,000.—Ft-ot kaptunk a Biztonságpolitikai Központtól.
- 300,000.—Ft támogatást nyújtottunk az erdélyi, csernátonyi gyerektáborban lévő faház felújításához. Ugyanerre a célra Juhász János és Tóth László 50-50,000.—Ft-ot ajánlott fel, mint magánszemély.
- 200,000.—Ft-tal segítettük a Szegedi Vadasparkban a dél-amerikai bozótkutyák élőhelyének kialakítását. A parkban évente mintegy 150,000 látogató fordul meg, többnyire gyerekek.
- A Rotary International felhívásának eleget téve 300,000.—Ft-ot fizettünk be a Polio Plus program keretében a gyermekbénulás elleni küzdelemre.

2001-2002

Diákétkeztetés támogatása.
Kommunikációs program (Kevei Zoltán)
Kézdivásárhelyi program
A csernátonyi üdülő felépítésének támogatása.
Kerékpártúra 2002. 06. 23 és 30. között.
A Dunakeszi Rotary Club kerékpártúrát szervezett, a túra útvonala érintette Szegedet,
és 3 napig a résztvevőket vendégül láttuk.
Kishomoki tábor 2002. 07. 01-től 07. 07-ig.
Ismét megrendeztük Kishomokon a Nemzetközi Diáktábort, ahol közel 10-10 román,
szerb és magyar diák vett részt. A programban közreműködtek a Szegedi Rotaract Club tagjai.
Nemzetközi Regionális Rotary Club együttműködés
3 román, 2 jugoszláv és 2 magyar klub együttműködése Havass Zoltán vezetésével elindult.
Az Égési Centrum támogatása.
Fekete Éva támogatása.
Alvaro Astette támogatása.

2000-2001

Fekete Szabolcs argentin tanulmányútjához biztosítottuk a repülőjegyet
30 nehéz helyzetben lévő általános iskolás gyermek részére biztosítottunk egy féléven keresztül a teljes napközis ellátást
20 vajdasági gyermek részére biztosítottunk egy hetes üdültetést
Egy szegedi idős otthon lakóinak, különböző kulturális rendezvényekre való szállításában segédkeztünk, ill. az otthonba egy telefon készülék beszerelését intéztük el.
A regionalis nemzetközi együttműködés keretében megszerveztük és támogattuk 30 gyermek (román, jugoszláv, magyar) 1 hetes nyári táboroztatását, 81 vajdasági gyermek uzsonáját finanszíroztuk egy féléven keresztül ill. támogattunk egy Temesváron megrendezett nemzetközi gyermek informatikai verseny megszervezését..
Hozzájárultunk az újszentiváni teleház létrehozásához.
A szegedi Vakok Intézeténak 80 rend ágyneműt vásároltunk, ill. teljesen felújítottuk az egyik kórterem elrohadt padozatát.
A Dóm téren megrendezendő „gyermek karácsony” alkalmából, 50 000 Ft értékben ajándékokat biztosítottunk

1999-2000

-48 szegedi általános iskolás gyerek napközis ellátását fizettük egy éven át,
-48 csonka-családos vajdasági gyerek üdültetését szerveztük meg Mátészalkán, finanszírozva az utaztatásukat és úti csomagokat, fogadásukról pedig a mátészalkai Rotary Klub gondoskodott.
-7 szegedi nagycsaládos, szegény sorsú gyerek üdültetését szerveztük meg és fizettük Mátészalkán,
-a Waltner Károly Gyermekotthon számára játszóteret építettünk,
-a szegedi vakok intézete számára légszűrő és klímaberendezést vásároltunk,
-egy mozgássérült fiatal 3 hónapos argentin tanulmányútjához repülőjegyet biztosítottunk,
-megszerveztük az erdélyi Szentegyházasfalu 140 tagú gyerekkórusának koncerjét, szállítását és ellátását.

Projektjeinkre 3,2 millió Ft-ot költöttünk.

1998-1999

-Hagyományosan kiemelt szerepet kapott a gyermekélelmezési projekt, melynek keretében Szeged 36 általános iskolájában egy-egy gyermek napközi otthonos ellátását fizettük 1,3 millió Ft értékben.
-A mátészalkai ifjúsági táborban 9 rászoruló általános iskolás gyereket üdültettünk úticsomagokkal utaztatással együtt.
-A cambridgei rotary club adományát kiegészítve a Waltner Károly gyermekotthon számára vásároltunk felszereléseket.
-A Sankt Pölteni Rotary Club két alkalommal adományozott klubunknak összesen mintegy 1,1 millió Ft-ot, melyet rászoruló tehetséges fiatalok felsőfokú képzésének segítésére fordítottunk.
-A Rotaract klub nagy segítséget nyujtott klubunknak projektjeink realizálásához szükséges munka átvállalásával, mi viszont az ő projektjeikhez nyújtottunk 180000 Ft
támogatást.
-A tiszai árvizkárosultakat a mátészalkai klub közvetítésével 100000 Ft-al segítettük.

1997-1998

Folytattuk a gyermek étkeztetési programot, kb 1 M Ft-t fordítottunk rá.
Szabadkai gyermekeket üdültetését finanszíroztuk, mátészalkai szervezésben
Támogattuk a Szegeden megrendezett biblikus koinferenciát
Gömöri György és Donna Haycroft író és fotómüvészek támogatása
A kórház újszülött részlegének támogatása
Vakok intézetének megsegítése, ágyak vásárlásával.
10 magyar ryermek táboroztatása a mátészalkai gyermektáborban

1995-1996

Gyermek étkeztetési projekt folytatása: 34 általános iskolában általában egy-egy nehéz sorsú gyermek étkezésének finanszírozása 136 Ft/nap költséggel, összesen 397.664.- Ft.

A cambridge-i RC 500 font adományt küldött klubunknak, a felhasználásáról a Szegedi Gyermekklinikán keresztül Tekulics Péter barátunk gondoskodott.

Elindítottuk a „ Karácsonyi forralt bor „ adománygyűjtő akció, ahol a 3 tagunk által felajánlott 300 liter bort némi hígítás, fűszerezés és forralás után pohárban szervíroztuk rotaraktos segítséggel december 14-től 23-ig déli 12 órától este 6-ig.. 118.385.- Ft-ot gyűjtöttünk projektjeink finanszírozásához.

Projekt Bizottságot állítottunk fel Kecskeméti Ferenc vezetésével. Az írásban bekért javaslatok alapján támogatandó projektekként a következőket fogadtuk el :

• Gyermek étkeztetés (folytatás)
• Tehetséges gyerekek támogatása
• Szegények és nyugdíjasok étkezési támogatása hozzájárulással
• Látáskorlátozott és vak gyermekek támogatása
• Asztmás gyermekek támogatása
• Mozgáskorlátozottak részére rehabilitációs központ létesítésében való részvétel
Az így meghatározott sorrendben, a mindenkori anyagi lehetőségek függvényében , több évre szólóan definiáltuk jótékonysági céljainkat.

Balogh Boldizsár barátunk kitalálta a „Juniális”-t , amely a rotary bál után a legtöbb bevételt biztosította – azóta is – projektjeink finanszírozásához. Az elsőt 1997 június 20 –án tartottuk 320 vendéggel a Forrás szálló kertjében Sándor Péter barátunk háznagyi aktív vezényletével , zárva a rotary évet, ahol az ünnepélyességet fokozva lánc átadásra is sor került (Dr. Szabó József e. president barátunknak). A rendezvény bevétele tisztán 1 millió Ft volt, megalapozva a következő éve projekt finanszírozását.

1994-1995

Gyermek élelmezési Project, 35 iskola, 316.000 Ft., Vulsánai (Ukrajna) Gyermek otthon megsegíté- se, 25.000 Ft,. Ábrahám Bence Hegedűművész támogatása 8,900 Ft, Fogorvosi berendezés felsze-relése alsóvároson.,

1993-1994

-Minden általános iskolában egy tanuló étkeztetése ez volt a legelső projektunk, melyet Juhász Pál korábbi elnökünk kezdeményezett és tartotta a kapcsolatot az iskolákat ellátó szervezettel /Pedellus/

-Szívműtétes gyermek útiköltség hozzájárulása. A műtétet az USA-ban a Rotary segítségével végezték./ Tekulics Péter volt a koordinátor/

-Kanizsai Szakorvosi Rendelő segítése / gyógyszerekkel/

-Csongrádi menekülttábor segítése, a program az előző elnökségben kezdődött, itt volt a befejezése. Kiemelkedő szervező munkát végzett Stéhlik Janó

<>2014

Szegediek Rotary Clubja Alapítvány | Adószám: 18478310-1-06 | Bankszámlaszám: CIB Bank Zrt. 10700062-42654908-51100005
Rotary International: www.rotary.org | Rotary Magyarország: www.rotary.org | Készítette: Evista Kft.